Rácz Károly Semmelweis-díj kitüntetésben részesült

Semmelweis-díjat vehetett át Dr. Rácz Károly, a II. Sz. Belgyógyászati Klinika igazgatója, a Semmelweis Egyetem Doktori Tanácsának elnöke, az Orvosi Hetilap főszerkesztője.

A Semmelweis-díjat Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter és Dr. Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár adták át a Vigadó dísztermében.

Dr. Rácz Károly a Semmelweis-díjat az egészség megőrzése, a betegségek megelőzése és a gyógyítás terén végzett kivételesen magas színvonalú, példaértékű munkája elismeréseként vehette át. A klinikaigazgató a díj átvételét követően a Semmelweis Egyetem hírszerkesztőinek elmondta: bár a döntés szempontjait nem ismeri, megtisztelőnek érzi a kitüntetést, különösen a díj névadója, Semmelweis Ignác miatt. Dr. Rácz Károly szerint a betegség kezelésekor maga a beteg a legfontosabb. „A páciensek ma már komplex, bonyolult vizsgálat- és kezelés-sorozatokon mennek keresztül, ám mindeközben elengedhetetlen, hogy érezzék: nem csupán a gyógyítással, hanem magával az emberrel is foglalkozunk” – fogalmazott. Úgy véli, ha a beteg nem látja az emberi hozzáállást, nem lesz elégedett, ha viszont érzi a törődést, a nehézségeket is jobban el tudja fogadni, a segítő szándék pedig a gyógyulást is elősegíti.

Forrás: http://semmelweis.hu/hirek/2014/07/03/allami-elismeresben-reszesult-dr-r...